Ez volt az 5. indulás, 4. teljesítés, jövőre extra jutalomért megyek. Az ötszörös teljesítés mellé szeretnék egy másik ötöst is. Leírva kurva ijesztő, mint a sub3 órás maraton. Nem véletlen, hogy utcai maratonon eddig elindulni sem mertem, ahhoz sokkal tudatosabb felkészülésre volna szükség, nehogy "kalapácsos" élmény legyen.

A Mátrabérc viszont más: kultikus. Nem csak nekem. Kis ország, "kis" futama, de nekem a legnagyobb, biztos nem fogom már kinőni. Főleg, hogy meg se próbálnám legyőzni, vagy magam alá gyűrni. Sőt, a kölcsönös tiszteletnél többre törekszem, bármennyire is hegykén viselkedik.:)

Előzmények:

Tavaly a Piroson Pityut kísértük és úgy terveztük, hogy lefutom a 37-et, aztán support. De már a Tölgyikrek előtt lehagyott, pedig úgy 30 perccel korábban indultam. Kurva ciki volt, hiszen a 85-ön ment... Dobogókőtől aztán masszívan sörözni kezdtem. (Ez sem így indult, de a késői felérés miatt a cuccomat már elszállították. Banyesz mentett meg a megfagyástól, egy barnával. Valami "Staró" volt, sosem felejtem.)

Kopárnál már csak a barnákon járt az eszem, aztán Zsebe Isti hozakodott elő a csomagtartóból pár "szőkével". Szóval mire Budaörsre értünk már nem voltam szomjas, csak kívánós. Az iskolában viszont hamar beilleszkedtem a célszemélyzet közé. Szabó Gábornak például  a 4:30-as Budapest maratonhoz gratuláltam (pedig 2:30 volt), lesz ez még jobb is - biztattam kajánul, aztán a szomszédos ABC-ből többször is pótoltam a célsört.

Mire beért az élmezőny (Pityu harmadikként), nekem már voltak "problémáim", de a szokásosnál talán kommunikatívabb lettem és erősebb is.:) Végtére, egy 80 kilós ember ebben a mezőnyben már nagydarabnak számít, így ennek megfelelő nagy önbizalommal fordultam Kiss Mikihez is, mi a titka?  A válasz őszinte volt  és közvetlen: Le kell fogyni!

Alapozás:

Elkezdtem hát foglalkozni a súlyommal, de persze diéta, vagy az aszkéta életmód nem jöhetett szóba. Vagy mégis? Nem igazán. Annyiban változtattam, hogy a reggelit kivéve leálltam a pogácsákkal és sajtoskiflikkel. Hétfőtől ebédre leves és főzelék, délután <80gr sajt magában. Vacsorára - futás után - pedig egy Verofit regeneráló ital. Péntek délutántól vasárnap estig pedig bármi a családdal. Tényleg bármi!

Nem futottam most sem többet, mint eddig (~1300km a MB-ig), de fogyni mégis tudtam, lementem 70kg alá. Sajnos Pityunak előjöttek a krónikus fájdalmai, amit az Ausztrál éghajlat sem gyógyított, így sok mindent kellett egyedül megoldani, de a támogatás és a példa így is megvolt. (Azért Pistát sem kell félteni, miután hazatért, gyorsan nyert egy tájfutó OB-t:))  A túra napján viszont egyedül álltam rajthoz. (Mint utóbb kiderült azért mégsem voltam olyan egyedül, Novai Gyuri a trailen indult, Isti pedig a Hanákon futott pályacsúcsot. Így nincs abban semmi furcsa, hogy nem láttam őket.:))

Mátrabérc:

Maga a túra úgy indult, hogy Szekeres Tamás kilőtt, csak néhány mozgásban lévő falevél, pár füstölgő cipőnyom és mi a többi ~800 induló maradtunk (és +1 láthatatlan ember). Előttem kialakult egy boly, tulajdonképpen csupa ismerős arc, akik valahogy mindig előttem alakulnak bollyá...:) Néztem a hátukat egy darabig, viszont üldözésre nem gondoltam, túrára jöttem, vagy mi. Néhányan az ismerős arcokon kívül is elém kerültek nagy lendülettel, aztán vagy lemaradtak, vagy "elvesztettem" őket.

Az első traileseket Jóidő-kútnál értem utol, Szederjesre felfelé csatlakoztam egy bringás sráchoz, vele végül sokáig kerülgettük egymást.

Oroszlánvár után jöttek az első problémák. Először a zselé(i)m kezdtek kipotyogni, aztán - ahogy próbáltam beállítani - Szár-hegyre fel - már az övtáska is leoldott. Többször vissza kellett ereszkedni érte. Valahogy mindig ezen a Kékesi szakaszon jut eszembe, hogy abba kéne hagyni... Most is itt lettem zaklatott. A Markazi kapu után már komolyan kezdtem kiakadni, itt valahol végleg elhagytam egy zselét. Nem a hiánya fájt, hanem a szemetelés...

Az övtáska ezután sem lett kezesebb, de beláttam, hogy "nélküle" ne megy. Kerestem a szokott "átszellemült apátiát", és mire a Kékes-gerincre értem nagyjából elfogadtam a helyzetet. Kékesen pedig végleg megbékéltem, amikor bemondták az időmet: 2:20. 6:30-on belüli időt terveztem, ezzel a részidővel viszont szűken a 6-os is elérhetőnek tűnt. Persze-persze!

Egész jól leereszkedtem a sárgán és a nyeregnél megint utolértem a bringás srácot (Veress Gábor). Sosem szoktam ilyenkor beszélgetni, de valahogy egymásra hangolódtunk és Galyáig végigdumáltuk. Úgy éreztem, hogy suhanunk, de amikor a kilátó után bemondta az időnket (3:35), már tiszta volt, hogy a 6 óráról nem ábrándozunk tovább.:)

Optimális esetben, a:) következő szakasz gyors, nincs semmi gond. Én viszont nem töltöttem fel a vízkészletem, csak egy kis izó lötyögött az övtáskámban. Éreztem, hogy gond lesz, de vitt a lendület. Ágasváron még bevárom Gábort, de a lefelében csúnyán otthagy, a combjaim görcsbe álltak. A völgyben már vagy 500 méter az előnye, ennyit a kellemes társaságról...:) Gond azért nincs, fejben és lélekben is rendben vagyok. Mátrakeresztesen alapos frissítés (4:44) és irány a Muzsla!

Ennek a szakasznak is van egy ritmusa, amit ha megérzel, "szinte" olyan mintha mozgólépcsőn haladnál.:) 7dl vízzel vágtam neki, energetikailag is teljesen rendben voltam, így kevés sétával 47 perc alatt a csúcsra értem, a vízből pedig jutott hűtésre is. A Koncsúrokig még vitt a lendület, aztán megint jött a combgörcs. Nem értem, nem értem, azóta sem. Talán a kipróbálásra viselt combkompresszió (ilyet többet fel nem húzok:)), talán a kimaradt frissítés, talán valami más. A közérzetem pedig végig rendben volt, de "lezúdulás" helyett, csak óvatoskodni tudtam.

Diós patak előtt még egy fűbe hanyatlott, trailes srácot próbálok felcsalogatni a túlpartra. De sajnos őt már a maradék vizem sem deríti jókedvre. Szerintem sok mindenkinek ismerős a kép, az érzés: leér az ember a patakmederbe, felnéz és előre bukva percekig a térdén támaszkodik. Nem tudom hanyadszorra vágott neki, de teljes szívemből átéltem amit ő. Nincs ilyenkor nagyobb biztatás, minthogy már csak 50 méter felfele. Aztán további 2 km, már tényleg végig lefele. Ez a szakasz szerencsére megint "pörgött", jó kedvűen értem az iskolába, a déli harangszóból 10 perccel kicsúszva. Szóval, ha minden jól megy, jövőre még délelőtt szeretnék beérni. Már alig várom.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.