Tegnap futás közben terelődtek a gondolatok erre, nem tudom már honnan, de nem is fontos. Azon elmélkedtem, hogy vajon idén hány harminc (pluszos) terepfutáson vettem már részt. Az edzésnaplót böngészve meg is lett a válasz: 22. 2010. novemberének 2. hetétől március végéig szinte minden hétvégén nekivágtam valami ilyesminek. Egy kulacs mindössze és 3-4 óra elmélyülés a természetben.

A VTM-en elszenvedett részleges húzódás miatt áprilisban már csak kettő jött össze. Májusban gyorsítani próbáltam, sérülten ez sem túl felemelő, de amúgy sem szeretem, ezért könnyen lemondtam róla.:) Júniusban 800 méter gyűlt összesen, aztán júliusban óvatosan elkezdtem visszarázódni.

Augusztusban volt egy élménydús futás Jávorkútról - Lillafüred és Bükkszenkereszt érintésével - Miskolctapolcára (33.1 km), és a hónap végén egy TUK forduló muszájból az Orgoványi homokdűnéken (46,1 km). Szeptemberben a festői Medves-fennsíkon kocogtam egy jót érintve Salgóvárat és a Karancs csúcsát, majd hónap végén megkezdtem a mátrai sorozatot.

Nem volt mögötte tudatos tervezés, de úgy alakult, hogy az idei 18-19-20. 30+ a Mátrában  vezetett. Első volt az Őszi Mátra (32 km), ahol az első kilométeren szétvertem a béna lábujjamat, de a kisebb keverések és a végig kísérő fájdalom ellenére végig pozitív tudtam maradni. Egy hét kimaradt láb(ujj)adozásra, aztán jött a Via Dolorosa 30.

Hirdettek ott futóversenyt is, de amikor megláttam, hogy kizárólagosan szöveges itinert adnak, a túrán való indulás mellett döntöttem. Így is vicces volt, nem tudom ki fogalmazhatta, nem volt túl lényegre törő, de cserében volt benne "fokozódó drámai feszültség". Ereszkedés közben azt olvastam, hogy kapaszkodnom kéne, jobb helyett balra kellett fordulni, vagy egyenesen továbbmenni... Összességében csak 20 percet mentem rossz irányba, a távot végül 34,5-ig sikerült feltornászni. De 3:40-nel ezt is letudtam. (A túra érdekessége, hogy az összes szint; 1200 méter 13km alatt jött össze a Kékesen.:))

Következő hétvégén jött a huszadik, Gyöngyöstarjánban rendezték a tájfutó csapatbajnokságot. Úgy éreztem ott a helyem, ezért bekéredzkedtem, Péter levitt, Edina hazahozott. Közben pedig egerésztem egyet privátban. Nem sokon múlt, hogy feladjam, mert 36 perc keverés után nemhogy nem találtam a zöld sáv jelzést, hanem egyenesen a kiinduló pontra jutottam vissza. Régebben egy ilyen után letörve, dühösen és frusztráltan lomboztam volna le saját magam, de már hozzászoktam, hogy mindig jön egy "hullám" ami továbbvisz. Persze csak akkor ha talpon maradsz addig. Sikerült! Nem indult könnyen, de aztán elkaptam a fonalat és azt mondom, kár lett volna érte. Bagolyirtás, Fallóskút, Vándor-forrás, Ágasvári th, Mátrakeresztes és a Tóthegyes érintése után a Világos-hegyen kaptam meg a jutalmam. Sosem jártam ott korábban, de visszamegyek még az biztos. Hihetetlen panoráma, hihetetlen érzések...

Azóta még kétszer letaroltam a környező dombokat, így jött ki a 22, itt tartok most. További naptárböngészéssel pedig megállapítható, hogy az évből még pont 8 hétvége van vissza, ami a rám jellemző szerény matematikai készségekkel is kombinálásra ad okot. Ugye, milyen kézenfekvő?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.