Szubjektíven egy jó éven vagyok túl, ez már a harmadik teljes futóév. Már az elején jól indult a km gyűjtés, talán túl jól. Márciusban bele is futottam egy sérülésbe, ami alkalmat adott az újratervezésre.

 

Sokat azért nem kellett vacakolni evvel, mert sosem volt túl nagy a teljesítménykényszer, inkább az "élvhajhászat" dominált. Mennyi az a ráfordítás, ami elég erőssé tehet, hogy ne állítson meg a hegy, de ne csökkenjen az örömfaktor sem? Mennyire kell komolyan vennem a versenyeket? Mindig azt mondogattam, hogy 80 százalékban önként és (főleg) dalolva csinálom, a maradék szól csak az önuralomról. Ezt most az éves pulzuszónák is igazolták a teljes időtartam 18 százaléka haladta meg a "zöld" zónát, az összes többi a kényelmes kategóriába esett (max pulzus max. 80 százaléka). 

 

Hogy teljes legyen a statisztikázás, összeszámoltam néhány dolgot (pontosabban a nagyját a ProTrainer számolta össze, de egyelőre én vagyok a főnök, "őt" is képviselem:)). A lefutott cirka 3100 km időarányos eloszlása úgy néz ki, mint egy lavór: 

 

\_/ 

 

Középen a lapos rész jelöli, amikor kerti "sörsátor" üzemelt a fenyők között. A perjelek az égbe szöknek, azért szimbolizálhatják a szintemelkedést, ami barometrikus mérés alapján 67061 méterre jön ki. Ez nem túl sok, de ha elosztjuk az alkalmak számával (179), akkor megállapítható, hogy alkalmanként 375 métert emelkedtem (ezt követően pedig ilyen mélyre süllyedtem:)), ami hegy hiányában, dombvidéki lévén nem is olyan rossz. A távok eloszlását vizsgálva azt kaptam, hogy a 15 pluszos távok domináltak, 101 kiskutya alkalmat vettem vettünk számba. Ezen belül meglett a 30 darab 30+, négy darab 25-30 közötti, 11 db 20-25 kméteres, de leginkább a 15-20 kilis távok voltak jellemzőek (61 db). A maradék az aprómunka, de ez is fontos, a legrövidebb futás 800, a leghosszabb 14500 méter volt ebben a tartományban.

 

Részt vettem 6 versenyen, ebből kettőt élveztem, kettőn sérült voltam (de csak az egyiket adtam fel), az egyiken felkészületlenül jelentem meg, az utolsón pedig váratlanul összezuhantam (mondjuk ebben a Vadálló-köveknek is komoly szerep jutott:)). A tanulság, hogy csak azt tudtam élvezni, amit nem előzött meg fogadkozás és fogcsikorgatás. Ezen felül a 30 feletti futások között sok volt a teljesítménytúrás indulás, de ezeket sosem vettem versenyszámba. A szintidő futva legtöbbször nem jelent kihívást, így általában van idő átérezni a környék szellemét, van idő megcsodálni a kilátást és belefér, ha a csúcson abbahagyom egy kicsit. Ezért érdemes!

 

A sérülés miatt fő célomat feladni kényszerültem, a jóleső, de tisztes Mátrabérc teljesítés (reménye) 2012-re maradt. De maradt valami 2011-ben is, mert rájöttem, hogy nem szeretek versenyezni, legalábbis úgy nem, hogy időcélokat tűzök magam elé. Érzem már, hogy mikor mennyi van bennem, de van hogy nem hallgatok az érzéseimre. Amikor ott volt az ideje, az eredmény jött magától - úgy hogy élvezni is tudtam -, egyébként meg csak kínlódtam.

 

Idén ezt a fajta ösztönösséget szeretném továbbfejleszteni, aminek az is része lesz, hogy - a regeneráló és hosszú, kirándulós futásokat kivéve - az eddig alacsonyan tartott pulzust is hagyom majd kicsit "elszállni". Játékos iramjáték található a következő zeneszámban is.