Újra eltelt a nyár (lassan az ősz is:). Május közepétől sikerült kihúznom érdemi futás nélkül. Híztam 5 kilót, de a pozitív oldalát nézem, mert sikerült kipihenni a lábujjfájásom is.:)

A visszarázódás jól sikerült, jobban mint számítottam. Szeptemberben edzetlennek és potrohosnak éreztem magam, de a Baradla Trailt (16km, 500+) nem lehetett kihagyni. Az volt a tervem, hogy lassan kezdek, a barlangi szakaszon nézelődök, aztán a maradék 7 km-en meg majd csak lesz valami. Az első etapon sikerült tartani a tervet, a barlang fantasztikus volt, a maradék 7 km-en meg eltévedtem(-tünk). (Mint utóbb kiderült az élmezőny már a barlangban félrement.) Előzetesen 90-100 percre lőttem magam, önbizalmat adott, hogy 86-on belül sikerült beérni. Igazság szerint, ez az esemény nagyon sokat jelentett, a terepfutás új oldalát ismertem meg! (Utána még elmentünk egy vezetett barlangtúrára, az is hihetetlen élmény volt.)

Októberben, míg mások a Less Nándoron edződtek, én a közeli Gödöllőt választottam: G35! 2009-ben ez volt az első TT, ahol elindultunk Pistával, akkor jelentős eltévedéssel a táv 41,8 km volt, 4 óra 16 perc alatt. Most erdészeti engedélyek miatt új útvonallal, de már ismert szakaszokkal, szöveges itiner szerint: 39,2 km, 3:28-ra jött ki. El sem  hittem, mert a reálisnak érzett terv 4 órán belüli idő volt, az is az előzetesen ismert kiírás szerinti 37km-re.

Jó egy hétre rá jött a Via Dolorosa gyerektávja, az Aba Sámuel. 21-én Vasárnap Mátrafüredről felkocogtam Mátraházára, onnan családostul meghágtuk a Kékest, majd vissza. 22-én átkocogtam Füredről Abasárra (kb. 5km) neveztem és nekivágtam a tavalyról ismert (szerintem kivételesen jó) útvonalnak. Markaz után kicsit félrementem (-tünk többen:)), de nem volt vészes. Markazi kaputól a Kékest végig megkocogtam, most először a Kékes-gerinc sem fogott ki rajtam. A lefele út más volt mint tavaly: a Mátrahegyről ismert Z- sziklás vonalán kellett lepattogni. Végig jól ment, az elsőhöz hasonlóan az utolsó 5km is pörgős volt. Nagyhalál nélkül: 3:05. Tavaly a Mária képesfa után 7 percig rossz irányba mentem, aztán ugyanennyit vissza, de ezzel együtt is sikerült jócskán javítani a 3:40-es időn.

Szóval: háromból háromszor leptem meg magam egy nem várt eredménnyel, úgy hogy végig élveztem mindhárom futást.

És mi a konklúzió? Tényleg nem tudom, csak sejtem. 1) nem fáj(t) semmim, 2) a plusz 5 kiló riasztó, de nem tapasztaltam "kiürüléses" tüneteket, 3) mindig csak magamra és a harmóniára figyeltem, pulzusmérő egyszer sem volt rajtam, stopper is csak egyszer.

Ezek után mit is tehetne a kis, pocakos fickó:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.