Eljött az ideje, hogy végre egy értelmes poszt is felkerüljön a blogra. Természetesen nem az én érdemem, kimondhatatlan nevű barátom (pityúxarovszky) fogalmazta meg a szenior tájfutó vb-n átélt kalandjait:

Nem akarom Ádámtól és Évától kezdeni, de egy nagyon jól sikerült alapozást követően, egy kevésbé jó és hatékony ráhangolódás után utaztam Pécsre, a tavaly még Európa kulturális fővárosa címet viselő városba, ami azt gondolom hogy méltó házigazdája volt ennek a nagy szabású rendezvénynek. Mivel itt több kategóriában indulnak a versenyzők -a legidősebb 1914-ben született finn bácsika volt- így elég népes volt a résztvevők tábora.

Összesen 3700 induló volt, rengeteg skandináv futóval. Két formában, sprint és klasszikus távon bonyolították le a versenyt, amiket selejtezők előztek meg.

A sprint válogatója Pécs gyönyörű óvárosi részén, a döntő pedig Komlón volt. A pécsi futást érdekessé azt tette, hogy a rendezők kinyitották a város kapuit, ami helyenként nagyon nehézzé tette a tájékozódást, sikátorok kuszaságai és lépcsőrendszerei nehéz feladat elé állítottak minket. Sikerült is néhány perces hibába belefutnom (2). Ennek ellenére döntős lettem 16-nak jutottam tovább a csoportomból. Nem baj! majd holnap gondoltam...

De nem így lett. Sajnos a hármas pontnál leblokkoltam és máris beleszaladtam egy két perces makiba, ami ezen a távon behozhatatlan hátrányt jelent. Hibátlan futással sem tudtam volna dobogóra állni, kb. az 5-6.hely lehetett volna elérhető, de nem sikerült, 26. lettem. Finn és orosz dobogós osztozkodás lett. Azt hiszem a májusi és júniusi résztávos edzések hiánya, valamint az idegbecsípődés a derekamban érezhető volt, nem voltam elég robbanékony.

Másnap következett egy kis átmozgatós terepbemutató pontokkal, már a Mecsekben. Aztán egy rekultivált egykori uránbánya területén rendezték az első selejtezőt, ami a nagy melegben jó ráhangolódás volt a döntőre. Az volt a taktikám, hogy nem taktikázok nyomom mindkét futamot, és így a hendikepes indításnak köszönhetően a döntőben a mezőny végén az erősebb futók között rajtolhatok. Ha utolér valaki egymást segítve még lehet jó eredményt elérni.
Az első selejtezőn az 5-ös pontig még vezettem, de a 6.-at beettem. 4 perc hiba jött, amitől kicsit meg is torpantam. Még összeszedtem 2 percet és a csoportban 6. lettem kb. annyi hátránnyal, amennyi a hibázás volt.

Másnap Orfűn a Vízfő terepen rendezték a 2. selejtezőt, töbrös, helyenként sűrűbb erdőben. Számomra élvezhető és jól sikerült pályán, 1 perces hátránnyal a 2. időt futottam, ami nagyon bizakodóvá tett a döntőre, a 3. a későbbi győztes Manu Mutka lett.

A döntő 35 fokban a szokásos derékfájós agonizálással kezdődött, amit Egei Tomitól kapott tehéntőgye (!) krémmel próbáltam kezelni (egy vén marhának mi is használna gondoltam) és csodák csodájára a rajtra jól lettem. Egész jól kezdtem a pályát, tudtam hogy nem hibázhatok, mert akkor nincs esély. Nagyon koncentráltan futottam, szinte hiba nélkül a 17. pontig. A 16-oson utol értem Werner Petit, aki néggyel indult előttem és ez kizökkentette a figyelmemet, amitől elnéztem egy töbröt, ez másfél percet jelentett.

Éreztem hogy fáradok is, ezért próbáltam nagyon figyelni, hogy ne hibázzak többet. Szerencsére nem jött semmi közbe, a végén még utolért Noponen a tavalyi klasszikus-, idei sprint világbajnok, és egy átmenetet együtt mentünk. Ő most 3. lett én pedig 6., amivel nagyon elégedett vagyok. Ha hiba nélkül megyek végig a 4. hely elérhető lehetett volna, a 16-osnál még itt álltam.

De a hibátlan futás olyan, mint a szép öreg asszony, nagyon ritka. Hazafele levezetésképpen néhány csapolt szalon sörrel hűtöttem a kedélyeket, amivel hazáig kihúztam. Itthon Tamás barátom és futótársam hideg pilzeni nedükkel várt, ami a nagy melegben nem okozott nagy kihívást, könnyedén legörgettünk párat, kb. ahány km-et futottam, plusz percben a hibázások négyzete.

Szóval így ért véget küldetésem a magyar WMOC-n. Jövőre szeretnék revansot venni a finn küldöttségen, ami Németországban nem lesz egyszerű. Addig még kell futni pár ezer km-t és akkor talán sikerülhet!

Összességében nagyon kellemes hetet töltöttem volt edzőm Kéri Péter és Argay Gyuszi társaságában, ők is döntőt futottak(55.,39.) Köszönöm mindenkinek a szurkolást és a segítséget, nagyon sokat jelentett.

A kutyák is túlélték ezt a hetet...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.