Ez volt idén az utolsó tervezett esemény. Kicsit felkészületlenül érkeztem a nyári arányeltolódás miatt, de nem volt rajtam teher, csak a helytállást tűztem ki. Előző éjszaka fogfájásra ébredtem hajnal kettőkor. Megettem néhány csillapítót, de nem nagyon használt. Hajnalban ezért, indulás után megettem még két kolbászos/sajtos szendvicset is, mert unom már a banánt.

Ébredéskor is esett és így is maradt egész nap. Egy kicsit reménykedtem, hogy elmúlik a fájdalom és eláll az eső, de nem. A rajt előtt döntöttem, hogy a terepcipőm helyett a leharcolt aszfaltosban indulok. Azon röhögtünk elsőre, hogy minden út patak, és az első 12 kilométeren nyolcig számoltam a lehasalásokat, utána már ezen is csak röhögtem. Haladtunk azért. Muzsla előtt egyedül maradtam. Muzsla-nyereg után úgy 3 km-en csak jelzés volt út nem nagyon, aztán párszor elvesztettem a jelzéseket is... Az utolsó 10 km-ből úgy ötöt újfent estem-keltem, de végül vidáman értem célba (6:49). És hogy, hogy jön ide a Patkány éve?

A Patkány évében születtem. 12 évesen nem számított, a 24 ellenben fordulópont volt. Aztán ott van még Örült Stone is. Úgy számítottam, hogy 2008-ban történni fog valami fontos, de sokáig úgy tűnt, hogy mégsem. Aztán a Lila Akácban mégis eljött kb. 8 sör után, cigivel a számban. Pista mondta, hogy futnom kéne, én meg erősen és bátran rávágtam, hogy simán. Simán futok akár egy 3 órán belüli maratont is... Úgy számoltam, ahogy 2006-ban az első (és ezidáig utolsó) Balaton átúszásomkor, a jók úgy 1 óra alatt ússzák át, akkor nekem 2 órán belül kéne. (Két óra egy pec lett:)). A jók 2 óra körül futják a maratont, akkor én 3 órán belül.

Ez egy pénteki nap volt, szombaton még részt vettünk egy kertipartin. Hajnal ötkor a tűz maradványai mellett bóbiskoltam, de tartottam az álláspontot, "Gyere csak Pistám" oszt futunk. Akkor persze biztos voltam benne, hogy ő sem fogja erőltetni. De nem olyan fából faragták.

Délután mikor szó szerint befutott, próbáltam az állapotomhoz képest legnagyobbra nyitni a szemem, aztán méltóságom maradékának védelmében magamra kapkodtam valami ruházatot és hajrá. A következő 20 percben, nyakig a csalánban tudtam először néhány szót kipréselni magamból, "Tudod egyébként, hogy hol vagyunk?", "Nagyjából!". Ilyen ember. Hazaérvén megfogadtam, hogy ez volt az a dolog, amit soha többet nem csinálok. De endorfin rohamot kaptam és meggondoltam magam.

Egy hét múva már egyedül indultam neki. Eltévedtem és 64 perc lett a vége. Még 2008 telén egy nagyobb körön is eltévedtem, 5 óra lett. Nem azt mondom, hogy végig futottam, de valami akkorra már megváltozott. Néhány hónap után nekivágtam egy harmincasnak is, végig "futva". Szemtanúk szerint a Mátrix-ban volt olyan ütős, lassításos jelenet utoljára, mint nálam a végén, de szerintem bekaphatják:).

2009. már csak az érzésről szólt. Elindulni nehéz, folytatni könnyű, megérkezni katarzis. Aztán december végén eldöntöttük, hogy terep ultrákat fogunk futni, mert az biztos jó. Jó lesz Pistának, aki versenyző típus és kaliber, és érdekelt engem is, mert olvastam jó beszámolókat...:) Aztán nekivágtunk.

Idén kiderült például, hogy nem megy a blogírás, maratonon pedig azóta sem mertem elindulni. Kezdődhet hát a felkészülés és a nagy fogadkozás. És az élet álom: 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.