Januárban beneveztem Nagyatádra, csak az "íze" miatt. Áprilisban kifogástalanul sikerült a Mátrabérc, kialakult a teljes összhang a heggyel, de most, az eddigiekkel szemben, nem kezdtem csökkenteni az aktivitást, hanem vettem egy bringát. Sosem voltam a mágusa, ráadásul hét éve egyszer sem ültem nyeregben, ezért az ismerkedés tartogatott meglepetéseket. Ott van például a Look pedál. Ennek az a sajátossága, hogy, ha nem tudod elég gyorsan "kipattintani" a cipőd, akkor nem tudod letenni a lábad, ezért eldőlsz. Április 20-án próbáltam ki először a kertben, kétszer megnéztem a hangyákat, aztán bemenekültem a házba lehűteni magam. Az ablakon át néztem a piros biciklit a zöld fűben. Végül most vagy soha alapon eltekertem Dányba és vissza. Az első hónapban sokszor kérdeztem magamtól: "Hogy lehet ezt szeretni?", de a kríziseket valahogy mindig túléltem (volt, hogy szó szerint is). Július végéig így a bringáé lett a főszerep, és szép lassan mégis kezdtem megszeretni. A felkészülést innen csak két dolog hátráltatta, az egyik egy repedt hajtókar volt, amit le kellett cserélni, mert minden irányba mozgott. Sajnos mire rászántam magam, lett egy makacs térdfájásom, ami később "rámnyomta" a bélyegét (ami elromlik, meg kell javítani, hülyegyerek!:))

A másik egy komolyabb taknyolás volt, ami a jobb vállamban eredményezett egy húzódást. Ez annyira azért nem aggasztott, mert az úszással sokat nem lehet veszteni.

Ennyit az előzményekről, nézzük az eredményt. Péntek délután érkeztünk a helyszínre családostul, ahol hamar kiderül, hogy a triatlon komoly szervezést igényel. Összepakolni, zacskózni és leadni a depóba való cuccokat, matricákat ragasztgatni, sportorvosi vizsgálat a versenyengedélyhez, kerékpár utolsó átvizsgálása, guminyomás 9 bárra, meg ilyesmik. Jutott  egy kis vidámság is, mert a netes nevezéskor bekértek egy becenevet, amit én városi huncutságnak tartottam, beírtam, hogy: Horváth Béla. A rajtszám/chip felvételekor aztán kérdezték, hogy "biztos rendben van ez így?" A "becenevem" ugyanis ráírták rajtszámra, hogy bárki tudjon drukkolni. Muhaha, tudott is! Szóval, estére már eléggé letört a sok szervezkedés, de mindent sikerült végigvinni, jól megérdemelt két sör után megyek az ágyba.

Az éjszaka nyugodtan telt, nem volt sok forgolódás, viszont 3:18-kor felébredek és innen kezdődött a lelki felkészülés utolsó szakasza. Továbbra is nyugodt tudok maradni, nem nyomaszt semmi, arra gondolok, hogy csak menni kell előre és átgázolni minden akadályon, egyszer meg majd csak vége lesz. A sok vasember között ez természetesnek is tűnik, bár sajnos közülük néhányan nem csak a körülményeket látták átgázolandó akadálynak, de erről majd később.

Szóval, ott álltam fél nyolc magasságában a gyékényesi tó partján, kicsit meghatódva. Felhúztam a kötelező szilikon úszósapkát (ezt olyan bénán, hogy a család a csálé sapka után tudott a későbbiekben azonosítani a tömegből...:)), és magamra vettem az újonnan vásárolt széles látószögű szemüveget. Tisztára mint a profik, kivéve, hogy szokásomhoz híven én hátrahúzódtam, eddig sosem az elején dőlt el semmi. Most persze más volt.

Eldördült a védjegynek számító ágyúlövés (komolyan!) és egy pillanat alatt egy zubogó emberlevesben találtam magam. Egy pillantás alatt kaptam három pofont és két rúgást, az új szemüveg beázott, ráadásul a víz a fülembe is utat talált, amit a szilikon mintha folyamatosan egyre beljebb pumpált volna. A bójából semmit nem láttam, próbáltam haladni, de egyre kilátástalanabbnak tűnt. Útközben folyamatosan feszítettem a szemüvegpántot, míg el nem kezdett belegúvadni a szemem, persze ettől továbbra is beázott. Próbáltam haladni, de a kifinomult körülményekhez szokott testem folyton vasemberekbe ütközött. Végül a szemüveget levettem, ami jó ötletnek bizonyult, amíg nem kezdett homályosodni a látásom... Végülis mindegy volt, az úszás rész úgyis elég hamar eltelik a többihez képest. Egyszer el is telt. Mindkét fülem bedugult (a 4. futókörig nem is igen javult...:)), és a napszemüveget felhelyezvén a homályos látás is feltűnőbb lett. Sehall selát Dömötör buta volt mint hatökör! Nem baj, a butaság és a keménység nem zárja ki egymást.:) Átöltöztem gyorsan és lassan elhagytam az első depót. A kesztyűmért még visszafordultam egyszer bringástul és nekivágtam a 180-nak.

Az első 140 km vidáman telt, 50-ig fájdogált a térdem, aztán a mozgástartomány beszűkül, a fájdalom meg elmúlt...  Segesden utcabáli hangulat volt, mind a 4 érintés során, Ötvöskónyiban a gyerekek folyamatosan az "adjál csokit" felkiáltással fogadtak, Nagyatádon meg a szurkolótáborom biztatott. Aztán jött a déli kánikula és kezdett kicsúszni az irányítás. Az utolsó körben már erősen lassultam, és hiába toltam a kalóriát befelé, nem nagyon használt. A zselémben volt elektrolit, de nem elég. Erre akkor jöttem rá, amikor életem eddigi leghosszabb tekerése után leszálltam a bringáról. Az amúgy fekete gatyám fehér volt! Megdörzsöltem a szemem, hátha a homályos látás rovására írhatom, de nem. Ezt elkúrtam, elvtársak!

A depó-sátorban még avval a kellemetlenséggel is szembesültem, hogy leguggolni és lehajolni sem tudok, a térdem nem hajlik, a derekammal meg túlkompenzálhattam, és az sem. Ilyenkor kell a hideg fej, bevetettem hát magam a zuhanyzóba és a hideg víz  alatt átgondoltam a lehetőségeimet. Feladás kizárva, só kell bármi áron, a (futó)mozgást korlátozni kell, akkor nem lesz tényleges nagyhalál. Meg orvosi sátor. Ezek vállalhatónak bizonyultak, de közben elkövettem egy újabb hibát. Futni egy (rászáradt) sáros, szakadt terep Pegazust vittem, különösebben nem gondoltam át. Azt sem, hogy miért kéne lecserélni a vékony kerékpáros zoknit egy vastag(abb) túrafutóra, szóval ez utóbbit is megtettem.

Kiléptem a napra és összeállt a részletes haditerv is. A napos részeken kocogok, az árnyékosban pedig sétálok, minden frissítőnél megállok vedelni és zabálni, jeget teszek a sapkámba és mindenféle időterveket félretéve kényelmesen célbaérek. A sóbevitel is meghozta hatását, elkezdtem izzadni, a gyomromban megszűnt a kotyogás és ettől - két kisebb holtpontot leszámítva - a kedvem is rózsás lett. Kialakult a táncrend, amit még az utolsó körben is betartottam. (A városban egyébként olyan meleg volt, hogy a pálya Rinya-patak hídján vezető szakaszán cipőmarasztaló volt az aszfalt, mire estére kezdett lehűlni, tisztán látszottak benne a talpnyomok!)

Már csak egy probléma akadt. A zoknim kiskakasként szívta fel, a wellness módszer miatt magamra locsolt vizet. Minden lépésnél cuppogott és tucsogott. A második körben le is vettem, megint egy rossz döntés. A cuppogás megszűnt, de minkét bokámon és elülső lábfejemen elkezdődött a dörzsölés, sőt mi több: smirglizés. Hiába ez már a vasemberség első jele: olyan áron is átgázoltam egy akadályon megoldottam egy problémát, hogy okoztam helyette két nagyobbat!

A befutó nagyon örömteli lett, de a lábam miatt nem úsztam meg az orvosi sátrat. A végére ugyanis már a vérben "tucsogtam". Vicces volt, mert egy szivacsra kellett lefeküdnöm, úgy hogy még mindig nem tudtam se leguggolni, se lehajolni. Végül síugró pózban sikerült "földet érnem". (Köszönöm Eurosport!:) Az időm egy-másfél órával  hosszabb lett a tervezettnél/elérhetőnél, cserében hétfőre - a dörzsölődéseket és a térdem kivéve - egész jól regenerálódtam és most sem csinálnám másként.

Adódhat a gondolat, hogy majd legközelebb, így meg úgy. Én viszont most egész határozottan úgy érzem, hogy nem lesz legközelebb. Minden tiszteletem a vasembereké, nagyon kemény sportot választottak és a fejlődéshez nagyon jól átgondolt és megtervezett utat kell végigjárniuk, ami szintén embert próbáló feladat. Mostani helyzetemben nekem ez túl komplex, és túl sok a technikai részlet. Azt szeretem az erdőben, hogy nem kell sok minden, kimegy az ember és minden lépés más és más, ez pedig - nekem legalábbis - nem egy terv kíméletlen végrehajtásáról, hanem a folyamatos alkalmazkodásról, a természettel való eggyé válásról szól. Ez az amit szeretek.

Technika információk a versenyről:

Úszás:

• Stopperóra
• Skincompress sportnadrág (by Lidl)
• Zensah sportszár
• Frissítés: kb fél liter friss tóvíz

Bringa:

• Stopperóra (karon, a computert jeladóstól leszereltem)
• Btwin kerékpáros nadrág (kék termék)
• Btwin zokni (kék termék)
• Decathlon kerékpáros felső
• Bell sisak
• Zekler munkavédelmi szemüveg (narancs)
• Bikefun kesztyű
• Frissítés: 1 kókuszos Mabaker zabszelet, 4x70 g Sponzer Liquid Energy BCAA, 1 banán, kb 4 liter folyadék (4%-os izó és víz)

Futás:

• Stopperóra
• Skincompress sportnadrág
• Decathlon kerékpáros felső
• Diosaz Raid 500 zokni (csak 1. kör:))
• Pegazus Trail 28
• Sapka
• Frissítés: fél kupica Humet-R szirup, 2 sótabletta, 1 BCAA zselé, körönként kb. 6 dl folyadék+ 1 szelet dinnye.

U.I.: Sokat gondolkodtam, hogy leírjam-e, de úgy döntöttem, hogy nem tartom bent. A vasemberség egóépítő hatásáról lenne szó. Mert elvitathatatlan, hogy van ilyen. Sajnos én úgy látom, hogy sok esetben együtt jár az odavezető út figyelmen kívül hagyásával is. Sokan úgy kezdenek viselkedni, mint akik tényleg vassá váltak volna. Nem kell még a bajnokságért, vagy az első 10-ért sem küzdeni hozzá... Róluk már nem az sugárzik, hogy tehetséggel, szorgalommal elértek egy kevesek által teljesített célt és kijjebb tolták a határaikat, hanem azt vetítik, hogy átléptek az emberi lét dimenzióin, megalkották a tökéletes létformát. Személyükben természetesen. A legdurvább az az eset volt, amikor Segesd és Ötvöskónyi között ketten koccoltak és egy srác hatalmasat taknyolt a bringával. Felpattant, de látszott, hogy kóvályog, nem igazán tudta (még), hogy hol van. Ketten haladtunk szemben, a másik srác azonnal kisorolt a felezővonalhoz (elmondása szerint orvos volt). Ekkor a hátunk mögött valaki elkezdett artikulálatlanul üvölteni: "Pááálya, páááályaaa! Ne nézelődjél, húzódjál le baszd meg!" Semmi Cyco! Voltak, akik a futás alatt löktek fel. Egy kanizsai srác többször is, de nem azért mert lekörözött volna... Furcsa megfigyelés az is, hogy vannak akik, mintha vevők lennének erre, sőt, áhitattal vesznek részt a poszttraumatikus "hős" megalkotásában. Szerintem nem kéne ennyire komolyan venni! 

A következő számot mindenkinek küldöm!

És itt az eredeti is:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.